Ráckeresztúri Túra Egyesület


Elérhetőségünk:
ractura@freemail.hu
Tel.: 70/329-4797
Ifj. Baki Bálint RTE Titkár

A Ráckeresztúri Túra Egyesület 2004-ben alakult meg, gyalogos, kerékpáros és vízi túrákon való részvétel biztosítását, közös szabadidős és sporttevékenységek szervezését tekinti céljának. Az egyesület tagjai már évek óta a túrázás szerelmesei voltak, az egyesület megalakulásával lehetővé vált számukra, hogy hobbijuknak szervezett formában, egy baráti közösség tagjaiként hódolhassanak.

A Fejér Megyei Természetjáró Szövetség által meghirdetett Fehérvár Kupára egyesületünkből három tag nevezett. A Fehérvár Kupán a résztvevőknek legalább hét teljesítménytúrán kell részt venniük, és ezeken legalább 140 kilométert megtenni. A teljesítménytúrákon az indulóknak egy térkép segítségével jelzett turistautakon haladva ellenőrzőpontok érintésével kell adott időn belül célba érni. A célban a szervezők minden induló számára biztosítanak étkezési, pihenési lehetőséget, emlékbe kitűzőt és oklevelet kapunk.

Január 30-án szikrázó napsütésben jártunk a Csákberény környéki havas erdőkben a Hó-Fejérke túrán. A 25 km-es táv után jólesett a forró borsóleves és a szarvaspörkölt a célban. A március 26-án megrendezett Pákozd környéki 20 km-es kóborlás után megismerkedtünk a helyi borokkal is. Április 16-án gyönyörű időben vágtunk neki a Kelet-Bakony Túra 30 km-es távjának, ami még hosszú ideig emlékezetes marad. Május 21-e éjszakáját a Sokoró környéki vaddisznócsapások feltérképezésével, eldugott ellenőrzőpontok felkutatásával és kullancsgyűjtéssel töltöttük. Kitartó csapatunk itt is begyűjtötte a túra teljesítéséért járó kitűzőt és oklevelet. Június 4-én a Farkasgyepűn megrendezésre került teljesítménytúra 25 km-es távját teljesítettük.

Az Egyesület tagjai ebben az évben eddig összesen 460 kilométert tettek meg teljesítménytúrákon, ezen kívül még számos kisebb túrán is részt vettünk, itt a sikerélményt az jelentette, hogy olyanokkal tudtuk megismertetni a természetjárás, túrázás szépségeit, akik számára eddig a térképolvasás, izomláz, vízhólyagok még ismeretlen fogalmaknak számítottak.

Júliusban egyesületünk két tagja egy székelyföldi kirándulás alkalmával eljutott a Madarasi-Hargita 1800 méter magas csúcsára is, ahonnét feledhetetlen emlékekkel tértek haza. Egyesületünk szeretné településünk és a környező települések lakóival megismertetni, megszerettetni a túrázást, kirándulást. Célunk olyan kirándulások szervezése, mely idősek, fiatalok számára is egyaránt teljesíthető. Nagyszerű kikapcsolódást jelent az egész családnak, baráti társaságoknak egy kellemes séta a természetben.

Hazánk számtalan gyönyörű természeti képződménye, történelmi emléke látogatható meg gyalogosan, kerékpárral. A túrázáshoz egy kényelmes cipőn és egy térképen kívül már csak egy kis elszántság és egy jó társaság kell. A közelgő ősz remélhetőleg még tartogat nekünk néhány szép napot, ilyenkor a családdal, barátokkal, szomszédokkal együtt látogassanak el a környékbeli erdőkbe, hegyek közé. A Velenceihegység néhány percnyire van csak otthonunktól, mindenkinek ajánljuk, fedezze fel a sziklák között feltörő forrásokat, az ingóköveket, a környék borospincéit!

Konferencia

2009. május 30. 10 óra

„A civil együttműködés továbbfejlesztése és működtetése a Szent László Patak Völgyében”

Helyszín:
Martonvásár, Brunszvik Kastély előadóterem

Szervező:
A Martonvásári Tehetséggondozó Alapítvány és partnerei

Civil fesztivál

2009. május 30. 12 óra

Szeretettel várjuk Önt és Családját a IV. Civil Fesztiválra és Néptáncgálára

Helyszín:
Az MTA Kutatóintézet szigete

Szervezők:
Martonvásári Tehetséggondozó Alapítvány, Martonvásári Nyár Kulturális Egyesület, Művészeti Iskola
A rendezvény a Nemzeti Civil Alapprogram Civil Önszervezodés, Szakmai és Területi Együttmuködés Kollégium támogatásával valósul meg.



A honlap a Nemzeti Civil Alapprogram és a Szociális- és Munkaügyi Minisztérium támogatásával valósult meg.